Hajas másként – interjú Hajas Lászlóval

Sokat gondolkoztam azon, vajon hogyan is lehetne bemutatni Hajas László mesterfodrászt.

Többször nekifutottam szakmai érdemei felsorakoztatásának, Vidal Sassoon-nal és a világ legnagyobb fodrászaival kötött barátságai bemutatásának, lovas és szakács karrierje kiemelésének, majd arra jutottam, ez most nem szükséges, a teljes lista pedig úgyis fél oldalt tenne ki.
Teljesség igénye nélkül meg minek?
És különben is, – bár nem sok fodrász büszkélkedhet ezzel, – még a Wikipédia is külön szócikként jegyzi.

Nem találkoztam eddig olyan emberrel, aki ne ismerte volna, olyannal viszont annál többel, aki példaképének tartja.

Ezúttal Lacit kérdeztük a munkáról, tanulóiról és minden másról, ami a fodrászaton túl van.

– 90%-ban én. De van, hogy kollégáim. A gyerekek és a család haját viszont csak én vágom.

– A munkán túl mennyire van jelen a hajas téma a mindennapjaidban?

– Az a baj, hogy nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne azt nézzem. Ránézek egy fejre és rögtön azt vizslatom, hogy a haj jól van-e levágva, illetve mik a hibái. Vagy elmegyek egy partira, látom a frizurákat és van, hogy nem állom meg, hogy ne szóljak be. Leginkább nem tehetnek róla az emberek, hogy nem tudják, milyen anyagok léteznek, és mivel kellene kezelni a hajukat. A professzionális és egy közönségtermék közötti különbség észrevehető a hajon, mégis az emberek 80%-a a szupermarketekben vásárol hajápolási terméket, ami nem jó.

– Volt már atrocitás abból, hogy a kimondott vélemény nem volt a másik félnek túl hízelgő?

– Épp a napokban volt egy nagy parti, ahol egy magas rangban lévő hölgynek megjegyeztem, hogy lehetne segíteni a haján, hogy ne legyen ennyire szöszös, szálkás. A bemutatkozást csak utána sikerült megejteni. Persze megjegyezte, hogy az „antré” elég rossz volt, de megfogadja a tanácsaimat és el is jön majd hozzám. Az ápolás nagyon fontos: egy igazgató hajának meg pláne nem szabad így kinéznie. Ez az én szakmai és személyes véleményem is.

– A szakmát nem csak művelni, tanítani is szereted. Milyen a kapcsolatod a fodrásztanulóiddal?

– Lényegében olyanok vagyunk, mint egy kis család, bár nem járunk össze szabadidőben. Inkább csapatépítő programok vannak. Ugyanakkor úgy is tekintek rájuk, mint a gyerekeimre. Sosem vagyok teljes mértékben elégedett magammal: sokszor érzem azt, többet kellene velük foglalkoznom, akár egyenként is. Viszont van egy hagyományunk: minden hétfőn rendszeresen van egy esti kötelező továbbképzés, ott szoktam munkájukat kiértékelni.

– Hogyan oktattok Ti?

– Ahhoz tudnám hasonlítani, mikor az iskolában van egy tanár, ő elmond mindent: mi a tétel, hogyan kellene megtanulni az anyagot, mit kellene csinálni, stb. Viszont a tanulást a diákra bízza. Az, hogy a tanuló elfogadja, alkalmazza, az már csakis rajta múlik. Mindig azt mondom, hogy én nem tudok mást adni, csak a lehetőséget, hogy a legújabb információk és anyagok jussanak el hozzájuk. Azt viszont biztosan. Rákényszeríteni nem tudom egyiket sem, hogy ezt most kötelezően meg kell csinálni. Mindegyikük beleteszi a saját egyéniségét, gondolkodását, ettől lesz változatos. A visszaigazolást a napi munka mellett főleg a háziversenyünkön (Hajas Cut & Color Competition) kapom meg. Hála az égnek, azt látom, hogy mindig egyre jobbak.

– Hogyan értékelnéd a verseny idei munkáit?

– Mindig azt gondolom, hogy innen már nincs tovább, de ezt mondtam tavaly és tavalyelőtt is. És szerintem innen is van még tovább. Mindig vannak kiemelkedő és gyengébb munkák, jól látszik, hogy ki mennyi energiát fektetett a dologba. Szerencsére egyre többen hamar ráéreznek, hogy milyen fontos része ez szakmai életünknek. A verseny, annak érdekében, hogy az idősebb, régebb óta nálam dolgozó fodrászok ne sérüljenek, alapvetően úgy van kitalálva, hogy 30 év alatt kötelező csak a részvétel. Még más típusú versenyeken volt arra példa, hogy a frissen végzett fiatal fodrász szerzett egy szuper modellt, „véletlenül” elsült a keze és jobbat alkotott, mint a mestere. Gondolhatod, milyen kellemetlen szituációkat szült ez… Ezért a versenyünk 30 év fölött nem kötelező. Idén viszont annyira fantasztikus volt, hogy négy olyan fodrászom is adott be munkát, akik már húsz éve dolgoznak nálam. Van, aki többet is. Jó volt látni, ahogyan őket is megérintette az, hogy erre szükség van. Jó dolog maradandót alkotni… Nagyon helyesek voltak. Ha lehet azt mondani, nekem ez esett talán a legjobban.

– Mindenkit meg kell tanítani a szemléletre. Mindig azt mondom nekik, hogy úgy tudnak fejlődni, ha például megnéznek egy fodrászújságot, megnéznek egy képet, amiről eldöntik, hogy tetszik-e. Ha tetszik, el kell rajta gondolkodni: ez most miért is tetszik annyira? Nagyon fontos megfigyelni a részleteket. Hihetetlen fontos szerepe van a részleteknek, ebből kapod a legtöbb információt. Azt mondom, hogy az internet is egy jó dolog, de az újságok talán még fontosabbak: azt még tapintod. Hirtelen a Vidal Sassoon film kezdőjelenete jutott eszembe, mikor kirakják a képeket, hogy vizuálisan egyben lássák. Másképp látod monitoron és teljesen másként látod, amikor kézzel fogod a történetet. Ezért szerintem mindig is lesz létjogosultsága a szakmai újságoknak. És hogy válaszoljak a kérdésre: igen, szépen fejlődnek a tanulók, szeretik, amit csinálnak.

– Lovagolni nagyon ritkán szoktam már, a tenisz a favorit. Nagyon szeretek teniszezni. Meg persze a nyaralás. De olyan például nincs, hogy nyaralásra ne vigyem magammal az ollómat. Olló mondjuk, mindig van nálam. Akárcsak Vidal Sassoon-nál. Nála is mindig volt olló. Sosem lehet tudni, mikor kell.

– Igen, fotózni szerettem nagyon.

– Régebben nagyon sokat fotóztam. Sajnos mostanában egyre kevesebb időm marad rá. De fantasztikus dolog, ahogyan egy adott pillanatot meg tudsz örökíteni. Azért kezdtem el fotózni, mert sokszor volt olyan, hogy elkészítettem egy hajat, de a képen mégsem azt láttam vissza. Az évek során elég sokat dolgoztam együtt fotósokkal, ami alatt megtanultam a fotózás csínját-bínját, ezért volt, hogy én készítettem a fotót a modellről. Sok kollekciómat fotóztam saját magam. Mert így pontosan azt láttam vissza, amit szerettem volna. Most leginkább a bemutatókat szoktam fotózni, saját felhasználásra, kollégáim és tanulóim képzésére.